Kirepülök (Feri)

szerda, 25 március 2015 szerző:
Közösségi rádió a rácsok mögött

Mi mindent tettem, hogy a sors olyan akadályokat gördít elém, amelyeket lelkileg feldolgozni már nem tudok? Hát mégis okkal történik minden? Nem tudom eldönteni, mert érintett vagyok e dologban és mint alanya mindennek, elfogult lehetek ahhoz, hogy kellőképp helyesen vizsgáljam. Így gondolom, de meglehet, tévedek.

Csikos Attila – A megbocsájtás felszabadít

szombat, 20 december 2014 szerző:
Közösségi rádió a rácsok mögött

Időnként mindannyian haragra gerjedünk,
De csak a bolond engedi meg,
Hogy beköltözzön a harag a szívébe,
Mert a harag gátolja a gyógyulás folyamatát,
A megbocsájtás viszont felszabadít
És képessé tesz a továbblépésre,
Hisz ez az ami számít.
Mert a megbocsátás felszabadít!

Közösségi rádió a rácsok mögött

IV. rész

A beszélgetéseink, amelyeket folytatunk, egyre intenzívebbek és barátiabbak. Már azt érezteti… bizalom! Bizalmamba fogadom és kezdek megnyílni felé, és többet elárulni mindarról, ami történt és történik. Mostanra nem érzem azt a falat, ami talán állt. Ha volt egyáltalán. Nem értem, mi miért történt, de hiszem, minden okkal van.

Korábban nem tudtam és nem is foglalkoztam ok-okozati tényezőkkel- a vágy, hogy élek és élhetek, teljesen elvonta a figyelmem. Nem foglalkoztam azzal, ami… de nem is tudtam, mi rejlik bennem.

Időközben a gondolatim, a szenvedéseim barátom és társam lett. Sok mindent átgondoltam újra és újra. Igyekszem több oldalról szemügyre venni mindent. Igen, elmondhatom: átértékelődött sok dolog, ami eddig nem volt fontos. Hol tartanék most, ha nem történik mindez? Más lennék, mint ami? Meglehet, de egy biztos: soha nem ragadtam volna tollat!

Közösségi rádió a rácsok mögött

I. rész

Rápillantok az öreg Dunára, ez olyan lopott pillantás. Eltűnődöm azon, mintha megint más lenne, mint tegnap vagy tavaly. Pedig ugyanolyan, mint volt, látszólag! De mi van a felszín alatt? Rá kell jönnöm, ez olyan, akár az emlékeink: a régire mindig új jön. A folyónál sem más a helyzet, a régire új hordalék rakódik. De még egy hasonlóságot véltem felfedezni. A táj megint egy idegen arcát mutatja. Mintha magára öltött volna valami álruhát. A vén folyó és a felette húzódó hegy alig látható, követhető. Emlékeztet arra, milyen nehéz felidézni egy-egy régi emléket, az is ködös. Igyekszem mindig pontosan felidézni valamit… De az idő haladtával ugyanúgy emlékszem? Talán… A dolgok egyszeriségén változtat-e valamit, ha teszek vagy veszek el belőle? Nem tudom, helyes-e? Ezt újra kell, hogy gondoljam!

Különösek vagyunk mi emberek, igyekszünk csak a jót felidézni. Már amennyire pontosan tudunk arra emlékezni. Mi van a rossz emlékekkel? Azokra nem szívesen emlékszik senki!

Úgy érzem, pihennem kell, talán egy kis alvás segít rajtam. Fáradt vagyok! De miben is fáradtam el?

Mit vártok tőlem? (Yusuf)

vasárnap, 23 november 2014 szerző:
Közösségi rádió a rácsok mögött

Mit vártok tőlem?
Hisz bármit teszek, úgysem lesz jó. Telve vagyunk előítélettel. A szemetekben bűnöző vagyok, a szememben képmutatók vagytok. Lesz-e közöttünk egyetértés valaha?
Jó lenne! Némelyetekkel igen. A többséggel sosem. Hogy miért? Nem ismerjük egymást, mert félünk megismerni egymás emberi oldalát. Mert ha kiderülne rólunk, hogy mi is emberek vagyunk, akkor nem lenne kit megvetni. Mert ha fény derülne a titokra, hogy te is lehetsz olyan mint én, megijednénk. Megriadunk a valóságtól. Rettegjük annak a lehetőségét, hogy nem lesz kit utálnunk. Ráébredünk a gyengeségeinkre.

A szenvedők balladája (Yusuf)

csütörtök, 30 október 2014 szerző:
Közösségi rádió a rácsok mögött

A szenvedők balladája
Ezernyi sorban leláncolva menetelnek szép reményeim. Borítékba zárt szerelmes
szavak viszik távolba üzeneteim. Kioldott, elszabadult ladikon, súlyos evezők húzzák az álmom. Testem, tudatom még éber álomban virrasztja a hajnalt. Lelkem kalitkájának kulcsát saját hibáim őrei zsebébe dugtam. Rejtett vágyaim hullámokban menekülnek tőlem, hisz rabságom már ők sem viselik. Megfáradt szemem nem látott már könnyet évek óta. Tükrömből egy idegen köszön vissza rám. Társammá lett a neon, amely látásom tette tönkre. Dühömből csak a szemem integet. A szám sem nyílik hiába. Sorsom majdnem megfogtam és megtartottam. Naptáromban az x-ek sora fedi el az idő múlását. Gúnyámat szürkére festette a hatalom piktora. Tányéromat csajkára cseréltem. Szobámat zárkára.
De a hitem megmaradt. Ő maradt a régi. Csak ő követ hűséggel. Tanít, nyugtat, megetet. Éjszaka betakar és gyengéden elringat.

FEL
Adj Hangot

Facebook