Mentoraink

Bánkúti András, Izsó Tímea mentorok

A személyes mentorálás mellett szakmai segítséget is kaptak résztvevőink. Az Ez már a szabadság? mentorai, Izsó Tímea portréfotós és Bánkuti András fotóriporter, a Digitális Fotó Magazin főszerkesztője fotózásról, előítéletekről és tapasztalatokról mesélt nekünk.

Miért lettél fotós?

Bánkuti András: Eredetileg közgazdász vagy történész akartam lenni, de 17 éves koromban több mint fél évet kórházban kellett töltenem, így világossá vált számomra, hogy az egyetemi felvételi nem fog könnyen menni. Elmentem egy fotófakultációra, amit nagyon élveztem, ezért elvégeztem egy fényképész szakmunkásképzőt, ahonnan relatíve egyenes út vezetett a sajtóig. Emellett a történelem hobbim maradt.

Izsó Tímea: Egy olyan szakmát szerettem volna, ami folyamatosan mozgásban tart, folyamatos fejlődést, kreativitást kíván, ahol önmagam ura lehetek. Elkezdtem gondolkozni, hogy melyik az a szakma, amiben mind a négy teljesül. Nincs veleszületett tehetségem, tehát más művészszakmák, mint a szobrászkodás vagy az éneklés alapból ki voltak lőve. Amikor viszont először gépet fogtam a kezemben, éreztem, hogy ezt kell csinálnom.

Dolgoztál már korábban is a civil szférában?

I.T.: Igen,  14 éves korom óta folyamatosan, lassan 20 éve. Kiskoromtól kezdve fogékony voltam a társadalmi változásokra, a papámtól mindig azt kértem, meséljen arról, hogy mi hogyan alakult ki, mi és miért történt. Emellett pedig van egy személyes kötődésem is: állami gondozottként nevelkedtem felnőtt koromig, intézetben is éltem egy jó ideig. Sok barátomból lett prostituált, vagy függő, mert maguk nem voltak elég erősek, nem volt ott mellettük senki.

B.A. : Társadalmi szervezetben tevékenykedem, a MÚOSZ-nak régóta tagja vagyok, a Fotóriporteri Szakosztályt vezetem.

Fotóztál már börtönben?

B.A.: Igen, orosz és magyar börtönökben is. Szegeden voltam a rendszerváltás előtt, ott picit szabadabban fényképezhettem: lementem például az udvarra, ahol valaki épp disznót vágott, és gyorsan meg tudtam örökíteni. Ma már ez elképzelhetetlen lenne. Életfogytiglaniban lévőket is fotóztam a magánzárkájukban és jártam a kalocsai női börtönben is sajtóképviselőként.

I.T.: Sokat mozgok ilyen közegben – hajléktalanok, állami gondozottak, fiatal fogvatartottak, menekültek – és gyakran megkérdezik tőlem, hogy miért nem fotózok ezeken a helyeken. Sokáig nem tudtam az okát, de nyáron a menekültekhez rengeteget jártam a Nyugatiba, és egyik nap kivittem a fényképezőmet is. Ahogy a gép mögé kerültem, rosszul éreztem magam. Elfogott egy érzés, hogy így kizárom magam a történtekből, pedig én a részese akarok lenni mindennek.

Voltak előítéleteid a fogvatartottakkal szemben?

B.A.: Előítéletei valamilyen szinten mindenkinek vannak, aki azt mondja, hogy nincs, az nem mond igazat. Az az igazság, hogy bárkivel megeshet az, hogy bekerül egy ilyen intézménybe. A megcsalt férj hirtelen felindulásból megüti tetten ért feleségét, aki rosszul esik és meghal.  Míg ha ráesik az ágyra, és nem lesz semmi baja, akkor egy szóváltással és válással meg van oldva az ügy. Az előítéletek nem megalapozottak, az embernek meg kéne ismernie az ilyen helyzetbe kerülteket. Mindegyikük mögött egy sors áll.

I.T.:  Andrásra reflektálva szerintem annak nincsenek előítéletei, akinek tapasztalatai vannak. Ahogy említettem, a legkülönbözőbb helyeken önkénteskedtem már – volt, hogy fiatalkorú bűnelkövetőkkel is. Bőven volt lehetőségem megismerni őket, és ezáltal leküzdeni az előítéleteimet.

Mennyiben járulnak hozzá az Ez már a szabadság?-hoz hasonló programok a sikeres reintegrációhoz?

B.A.: Sokban. Egyrészt ad egy olyan feladatot, amit eddig nem volt lehetőségük kipróbálni. Önbecsülést ad nekik, csinálnak valami jót, érdekeset, mást, ahol úgy érzik, hogy valami értéket teremtettek. Elmondhatják a saját véleményüket függetlenül attól, hogy szóval vagy képpel teszik azt. Ahhoz, hogy megállják az életben a helyüket, kiszakadjanak ebből a közegből, kell az önbecsülés, az erő és elszántság. A fotózás emellett segít a történtek feldolgozásában.

I.T.: Nagyon kevesen szabadulnak puha környezetbe, tehát szerető családba, baráti körbe, párkapcsolatba, akik visszafogadják őket. Emiatt egy nagyon erős elhagyatottság érzésük van, amit oldhat egy fix pont, mint például ez a projekt. Itt hetente- kéthetente találkoznak olyanokkal, akikkel nem a börtönben ismerkedtek meg. Ahogy ők maguk is szokták mondani: akikkel el lehet a nehézségeket felejteni. Nem gondolnám, hogy megváltjuk a világot, de ez egy nagyon fontos része a reintegrációnak.

Mit vársz a projekttől, a résztvevőktől?

I.T.: Azt vártam, hogy ez a kezdeményezés ad nekik egy feladatot, egyfajta célt, ami leköti őket. Ez sikerült.  Most már csak a másik oldal a kérdéses, hogy a társadalom vajon hogyan fogadja a képeiket.

B.A.: Mindenki kapott egy fényképezőgépet, elkezdett fotózni. Volt, aki a családját, a barátait, mindenkinél látszik, hogy körülbelül milyen az élete. Van, akinél nagyon pozitív irányba indultak a dolgok, másnak kicsit nehezebb az új kezdet. Azt várom, hogy ezek a kiállítások a börtönökben is megnyílnak, és ezáltal azok az emberek, akik még bent vannak, átgondolják az életüket, és ha kijönnek, kicsit megfontoltabban próbálnak nekivágni az útnak. Nehéz kijönni a börtönből, hiszen az ember tele van stigmákkal.  Azt várom, hogy az Ez már a szabadság?  egy kicsit megváltoztatja a kintiek és bentiek képzeletét is. Ha civilek megnézik a kiállítást, látni fogják, hogy hogyan gondolkodnak, mit látnak meg a világból a volt elítéltek. Talán egy kicsit feloldódnak a gátlások, amik a börtönviseltekkel kapcsolatban kialakultak.

Sokan azt gondolják, hogy nincs helye programoknak, oktatásnak a börtönökben. Mit gondolsz erről?

I.T.: Nem lennék itt, ha ezzel egyetértenék. Valahol értem, hogy miért mondják ezt, de pont az ilyen akciókkal az ő véleményüket is formálni kell.  Az Ez már a szabadság? által egy kicsit talán közelebb kerülhet az emberekhez maga a problematika: hogy a fogvatartottak is emberek, akármekkora bűnt követtek el.

B.A.: Ahhoz hogy vissza tudjanak kerülni a társadalomba, ezeket a kapaszkodókat biztosítani kell. Ha a normális élettől teljesen elszakítjuk őket, akkor a reintegrálás is nehezebb lesz. Sokan tudnak a börtönben szakmát tanulni, amivel a szabadulásuk után munkát tudnak vállalni. Amint hozzájut az ember egy fix jövedelemhez, tud teljesen normálisan élni, elvadult emberekből viszont nehéz társadalmat építeni.  Nem kell sok ész hozzá, hogy az ember ezt felfogja.

Fotós szemmel nézve mennyire jók a képek, amiket a résztvevők készítettek?

B.A.: Mindenki a saját környezetét, saját magát adja vissza. Hárman-négyen egészen tehetségesek, látszik, hogy végiggondolják, mit és hogyan fényképezzenek. Van köztük, aki vizuális munkákat végzett korábban is, így nem volt meglepő, hogy profi képeket tett le az asztalra. Egyébként olyanok, akár az egyetemisták – köztük is vannak hihetetlen tehetséges emberek, szorgalmasak éppúgy, mint kevésbé összeszedettek.

I.T.: Technikailag nagyon szűkösek voltak a lehetőségek, mert egy kis „szappantartóval” (alapfunkciókkal bíró, kompakt fényképezőgép – a szerk.) készültek a képek, leszámítva két résztvevő fotóit. Az ő munkáikon lehet is látni, hogy technikailag is profibbak a korábbi fotós tapasztalatok és a jobb teljesítményű, saját gépek miatt. Ha szociofotóként tekintünk a munkákra, ahol nem feltétlenül a technikai szint a lényeg, hanem inkább a mondanivaló, a pozíció – akkor elmondható, hogy több jó kép is született. Ezek minimális utómunkát igényelnek. A kiállításra mindenkitől kialakult egy jó kis anyag, ami hűen tükrözi a személyiségét az alapján, amit eddig megtudtunk róla. Hogyha valaki kicsit zárkózottabb, nem akar túl sokat megmutatni magából, akkor pedig az látszik. Valakinek egy bizonyos problematika töltötte ki az elmúlt hónapjait, neki arról szólnak a képei. Korábban nem is gondoltam volna, hogy 4-5 képből ilyen markánsan kirajzolódhat egy személyiség.

Elképzelhető, hogy valamelyikük az elmúlt pár hónapon felbuzdulva a fotós szakma mellett dönt?

I.T.: Marha jó sikertörténet lenne, de erre nem gondoltam.

B.A.: Nehezen elképzelhetőnek tartom, mert ahhoz több évet kéne ezzel eltölteni. Ketten relatíve fiatalabbak, de ennyire elszántnak nem láttam egyiküket sem. Ha fiatalabban kerültek volna ki, nem tartanám kizártnak. Fotópályázatokra tudnak jó képeket csinálni ezekkel a gépekkel, amik ugyan elég egyszerűek, de technikailag tűrhető képeket azért meg lehet csinálni velük. A hangsúly most viszont nem a gépeken volt, hanem a fantázián, hogy ki tudjon valamilyen koncepciót találni az illető. Olyat, amiben van valami plusz.

Üzennél valamit a résztvevőknek?

B.A.: Remélem, találkozunk még itt kint! Csináljanak szép képeket munka vagy kirándulás közben. Úgy gondolom, hogy életük hátralevő részében a fotográfia valamilyen szinten jelen lesz. Akárcsak úgy, hogy 25 év múlva a kezükbe akad egy kép, amit a projekt során a gyerekükről készítettek, aki akkorra már 40 éves lesz. Ha sikerül ilyen jó emlékeket adnunk nekik, akkor már nem dolgoztunk hiába. Ha egy picit magabiztosabbá, megfontoltabbá és gondolkodóbb emberekké faragta a közös munka őket. Remélem, hogy akik megnézik a képeiket, hasonlóan fognak vélekedni.

I.T.: Bízom benne, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot. Sok mindent megtudtam róluk a képeik alapján is, de mindegyikük életútja, helyzete annyira más és más, hogy nem tudok egy mondatban mindannyiuknak üzenni. Nagyon megkedveltem őket.

Az interjút Béres Jantina készítette.

Legfrissebb híreink…

  • Adjhangot egyesület Első börtönrádió konferencia
    Börtönrádió szabadon
    Kiszabadítottuk a Börtönrádiót! Itt hallgathatod a három Börtönrádió legjobb műsorait, valamint az általunk kint készített műsorokat börtön-bűn-igazságszolgáltatás témában.
    Bővebben...
  • Egy éve indult az első női börtönrádió
    Egy éve indult az első női börtönrádió
    Most ünnepli egy éves fennállását Magyarország első női börtönrádiója, a Hessz FM, amely a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet II. számú...
    Bővebben...
  • Adj hangot egyesület Börtönrádió köszönjük
    BÖRTÖNSULI KOORDINÁTOR kerestetik!!
    A Börtönrádió azért dolgozik, hogy a börtönből szabadultak visszataláljanak a törvénytisztelő életbe és ne kerüljenek újra börtönbe.
    Bővebben...
  • Börtönrádió szabadon
    Börtönrádió szabadon adománygyűjtés
    A Börtönrádió már csak fél lábbal van börtönben! A második félidőben van a Börtönrádió szabadon című kampányunk, az Adjuk...
    Bővebben...
  • Börtönrádió program: Első konferencia
    Első börtönrádió konferencia Meghívó
    Az Adj Hangot Egyesület és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága tisztelettel meghívja Önt az 1. Börtönrádió konferenciára.
    Bővebben...
  • Börtönrádió program a Tilos Maratonon
    Ott leszünk a TILOS MARATONON!
    Június 13-án találkozhattok a börtönrádió mentoraival, önkénteseivel és Péterrel, az egyik főszerkesztővel!
    Bővebben...
  • Resztoratív technikák: rádió raboknak
    Resztoratív technikák a büntetés-végrehajtásban
    Június 10. és 12. között Budapesten kerül megrendezésre a Resztoratív Gyakorlatok Nemzetközi Intézete által szervezett konferencia, amelyen mi is...
    Bővebben...
  • Reintegráció segítése
    Experiencing prison - a börtön testközelből
    Az Adj Hangot Egyesület is részt vesz május 6-8-ig a dubrovniki "Experiencing prison" projekt hatodik találkozóján, ahol irodalmárok, újságírók,...
    Bővebben...
  • Legyél börtönrádiós
    Legyél te is börtönrádiós!
    Az Adj Hangot Egyesület a Norvég Civil Alap támogatásával közösségi rádiós tréninget szervez. Ha részt veszel képzésen, te is tagja...
    Bővebben...
  • Reintegrációs program a Pszinapszison
    Rács FM a Pszinapszison!
    Az április 17-19 között megrendezendő XIX. Pszinapszison (Budapesti Pszichológiai Napok) mi is ott leszünk!
    Bővebben...
  • Norvég Civil alap, támogató
    Nyertünk a Norvég Civil Alap pályázatán!
    Váci Fegyház és Börtönben immáron egy éves múltra visszatekintő börtönrádió projekt újabb állomásához érkeztünk: a Norvég Civil Alap támogatásával...
    Bővebben...
  • Börtönrádió műsorai
    Elindult a Rács Fm rádió!
    „RÁCS FM, A LEBILINCSELŐ RÁDIÓ!” – december 1-jén csendült fel először a Váci Börtön és Fegyházban ez a szignál....
    Bővebben...
  • Rács FM, rádió raboknak
    Önkéntestoborzó
    November 30-án a Friscóban megtartottuk második önkéntestoborzónkat. Elmeséltük, hogyan dolgozunk, mire van szükségünk, és kaptunk jó ötleteket, tanácsokat.Heten (Batki...
    Bővebben...
  • Civil Support, támogató
    Kommunikációs tréningen vettünk részt
    Sikerült bekerülnünk a tíz civil szervezet közé, amelyeket a Civil Support egy harmincnapos üzleti és kommunikációs tréningjére választott ki...
    Bővebben...
  • Börtönrádiós díj, Adj hangot egyesület
    Különdíjat kaptunk Londonban!
    Idén Londonban tartották az angol Börtönrádiósok Egyesületének éves konferenciáját. Jó érzés volt, hogy most már nem csak mint információra...
    Bővebben...
  • Börtönrádió műsor szerkesztése
    OKTÓBERBEN INDUL A BÖRTÖNRÁDIÓ... "Jogában áll hallgatni. Minket"
    Az egész a kábítószerrel kezdődött. Pontosabban az arról szóló Cetli című filmmel, amellyel a Váci Fegyház és Börtön filmklubja...
    Bővebben...
  • A börtönrádió program segítői
    NESsT Az első civil megmérettetés
    Az első civil megmérettetés: a NESsT Társadalmi vállalkozásokat támogató szervezete beválasztott a portfólió tagjai közé!!!
    Bővebben...
  • Közösségi rádió a rácsok mögött
    GYERE EL! BEMUTATJUK A BÖRTÖNRÁDIÓ-PORJEKTET
    Június 22-én 18 órakor várunk először, de rendszeres találkozókat tervezünk, ahol mindig beszámolunk az eredményeinkről, és te is kérdezhetsz,...
    Bővebben...
  • Adj hangot reintegrációs program
    Hurrá elindultunk!
    Örömmel tudatjuk hogy elindult egyesületünk hivatalos weboldala a www.adjhangot.org!
    Bővebben...
FEL
Adj Hangot

Facebook